2. fejezet

2.

Gyorsan lépkedtem el Louis mellől,és indultam Harry felé.Amikor beértem,szembe fordúltam vele.Ó azok az átkozott zöld szemek.

-Miért teszed ezt velem?Miért nem engedsz el?Kérlek had legyek szabad...-kérleltem,és nekidőltem a mellkasának.Gyűlöltem Harryt,azét amiért tett,és amit tenni fog.De nem tudtam elutasítani,hiszen ő volt az első aki szóba állt velem.Ezért hálás is voltam neki.De nem állhattam neki ellent,hiszen akkor az életemnek vége.Felemeltem a fejemet,és Harry szemeibe néztem.Csak elmosolyodott,és derekamnál fogva elindultunk a házamhoz.Visszanéztem Louisra.Ott állt és még mindig értetlenkedett.Találtam valakit aki beszélgetni akart velem,de elűztem.Mit tehettem volna?Ha beavatom,neki is ilyen piszkos munkát kellene végeznie.Amit nem engedek meg magamnak.Inkább elűzöm az embereket,mint hogy ők is ilyen borzaztó álomba csöppenjenek.Lassan lépkedtünk majd Harry szembe fordított magával.
-Hope tudom,hogy nehéz neked de meg kell csinálnod!Ha elválalod ma este jelenj meg a házatok elött 10-kor.-mondta komoly hangon Harry.Eltöröltem  könnycseppet a szememből,és én is szembenéztem vele.Megsimította a vállamat,és egy félmosolyt erőltetett az arcára.Majd a házunk előtt Harry elbúcsúzott,én pedig kinyitottam az ajtónkat.Levágtam a táskámat a sarokba,majd dühösen kicsörtettem a konyhába.Nekivágódtam a pultnak,és heves sírásba kezdtem.Majd ránéztem a hűtőre.Egy pillanatra abbahagytam a zokogást,és végig simítottam az ajtaját.Dühösen feltéptem azt.Egy sötét lépcső vezetett le a pincébe.Nagy léptekkel lerohantam,és felkapcsoltam a villanyt.Kicsi szoba volt,kettő kivilágított üvegszekrénnyel.Benne volt a mindenem.Közelebb merészkedtem a szekrényhez és kinyitottam.Arcomról letöröltem az izzadság foltokat,majd kivedtem a baseball ütőt.Végig simítottam az ujjaimat rajta,és felkuncogtam.Majd a másik üvegszekrény felé fordultam.A baseball ütővel a vállamon kinyitottam az ajtót.Leültem a szekrény előtti székre és végigmértem a ruhát.Kivedtem a fekete felsőt,és átöltöztem.Még mindig simulós volt,és az övet is magamra raktam.Végül a csőnadrág és a bakancs volt vissza.Miután ezekkel is végeztem,visszaültem a székre.Miért csinálom ezt?Jó kérdés...Talán mert tartozom Harrynek.Vagy egyszerűen ez a végzetem.Lassan felálltam,és nagyot sóhajtva felmerészkedtem a "hűtőből".Megfogtam a telefonomat,és tárcsáztam Noah-t.Noah a mostoha testvérem,de nagyon szeretem,és neki mindig mindent elmondtam.Ezért most is szükségem van rá.Miközben vártam,hogy felvegye,töltöttem egy kevés narancslét és azt szürcsölgettem.Majd egy kemény,de ismerős hangot hallottam.
-Hope?-kérdezte Noah.
-Itt van!Mit tehettem?Meg kell csinálnom!Tudja hol lakom,mi a telefonszámom,és átiratkozott Los Angelesből ide Atlantába!Noah segíts!Meg kell tennem!-fakadtam ki,és nekitoltam a hátam a bezárt hűtőajtónak.Lassan lecsúsztam,és megint szipogni kezdtem.
-Hope minden rendben lesz megígérem,és segíteni fogok.De elenleg...-hallgatott el.A háttérből sírást hallottam.Női hang volt,és egyre hangosabban sírdogált.Értetlen képet vágtam,és felháborodottan elkezdtem ordibálni:
-Noah mond hogy nem!Mond hogy nem vagy gyilkos!-törölgettem a szememet.Egy mély sóhajt hallottam a vonal másik végéből,és Noah újra megszólalt.
-Harrynek dolgozom.Nem tehettem mást,és Harrynek hálás vagyok!Emlékszel nem?-kérdezte,és én bólintottam.Noah ugyanolyan helyzetben volt mint én.Hálás volt Harrynek de legszívesebben elrohant volna minden elől.Egyszer régen összebunyózott pár idiótával,akiket a barátjának mondott.Harry egyik emberének arra volt "dolga" és megvédte a bátyámat amíg Harry nem érkezett meg.Majd ők ketten elintézték őket,és Noah bizalmat fogadott nekik.Ezért hát mind a ketten nagy szarban vagyunk.
-Mindegy.És Noah!Holnap átjössz?-kérdeztem,és szomorúan vizsgálgattam a cipőm hegyét.Ő csak egy ühümmöt válaszolt,majd megszakította a vonalat.Lassan leraktam a telefont,és megfogtam az ütőt,majd kimentem az udvarra.A fekete kocsi már ott állt,és benne halvány arc rajzolódott ki.Harry szája tisztán látszott ahogy elmosolyodik.Megforgatta a szememet.Igyekeztem minél nem feltűnőbben odasétálni a kocsihoz,dehát kicsit sem lehettem feltűnő egy baseball ütővel.Sóhajtottam,majd beszálltam a kocsiba.Harrynémán kuncogott,és beindította a kocsit.Egy fél óra múlva,egy elhagyatott raktárrészhez értünk.A falak mocskosak voltak valamitől,de nem akartam tudni mitől.Halkan felnyögtem,és jobban szemügyre vettem az épületet.Nem volt ajtaja,csak egy kis rés,ahol egy termetesebb férfi már nem fért volna be.Harry észrevette az aggódást az arcomon,és megfogta a kezemet.Visszanéztem rá,és dühösen kirántottam a kezemet az övéből.Felkuncogott.Tudta,hogy a dühösség a gyenge pontom.És ezt szerette is.Kikecmeregtem az ajtón,és megvártam amíg Harry is kijön.Keresztbe fontam a kezemet a mellkasom elött,és kérdően néztem rá,amikor rágyújtott egy cigire.
-Most akkor mire is várunk?-kérdeztem,és nekidőltem egy faládának.Majd rögtön fel is álltam,amikor valami ragacsos cuccba beletenyereltem.Leráztam azt a valamit,majd Harryre pillantotam.Ő csak nevetve fújta ki a füstöt.
-Abbiere várunk.Meg akarom,hogy ismerkedjetek.-mondta egy kevés elégedetséggel a hangjában.Gondolom az a lány is egyik áldozata.Rátámaszkodtam a baseball ütőre,és ráhajtottam a fejemet.Egy 5 perc múlva,egy vörös motor jelent meg.Egy magas,vékony női alak szált le róla,és amikor levette a sisakját,vörös sörénye összevissza szállt.Megvetően nézett Harryre,aki felnevetett.
-Jaj lányok ennyire utáltok?-kérdezte,és elnyomta a cigit.Abbie rám nézett,és intett egy olyan üdv a pokolban stílusban.Harry elindult az épület felé.A résen átmászott,és eltűnt a sötétben.Megigazítottama ruhámat és utánamásztam.Nagyon szűk volt a hely,és vizes is.Oldalazva tudtam csak átmenni,de amikor kiértem,egy nagy tágas helységben voltam.Mindenhol dobozok,fegyverek,és gépek voltak.Az egyiknél ott ült Noah.
-Ó sziasztok!-köszönt és fel sem nézett.Harry hümmögött majd bevágta magát az egyik ajtón.Kérdően néztem Abbire majd Noahra.
-Mi folyik itt?-kérdeztem,és körülnéztem.Csomó bábú volt és még több kartondoboz.Leraktam a baseball ütőt a gépek melletti asztalra,és leültem az egyk ismerős laptop elé.Beírtam a jelszót,és egy pillanat múlva,meg is jelent a képernyőn a külömböző dokumentumok.Megnyitottam a "kliensek" nevű mappát,amiben fotók és információk voltak.Néztem a fotókat.Legtöbbjük üzletember volt,majd megakadt a szemem a legutolsó        fényképen.Louis...gyorsan lecsaptam a laptop tetejét,és nagyot sóhajtottam.Mit művelek?Életeket oltok ki.Embereket fosztok meg a szabadságuktól.És másokat is belerántok az én rémálmomba...

1. fejezet

1.

Hope

Hát ez is elmúlt.Vége az álltalánosnak,vége mindennek.A fiatalok gimit keresnek.Egyedül én vagyok még mindig a fekete bárány.Épp hogy átmenem,és felvettek,de azt is nagyon nehezen.Oldaltáskámat a vállamra tettem és kinyitottam a bejárati ajtónkat.A hideg de kellemes őszi szél megcsapta az arcomat,amitől meg kellett törölgetnem a szememet.A házunk előtt egy ismerős fekete kocsi állt.A vezető ülésen egy göndör hajú szemüveges srác ült.Elmosolyodott,én pedig hirtelen rohanni kezdtem.Nem a kocsi felé,és nem a suli felé,hanem be a házba.Tudja hol élek.Tudja a nevem,hány éves vagyok,kik a barátaim.Magamban szitkozódtam amikor is hangos kopogást hallottam mögülem.Neki simúltam az ajtónak és lassan vettem a levegőt.Nem akartam azokba az izzó zöld szemekbe nézni,legszívesebben elszaladtam volna minden elől.Megint kopogtak.Oldalra hajtottam a fejemet.Távolodó lépteket hallottam és egy kocsinak a távozását.Nagyot sóhajtottam,és lassan kinyitottam az ajtót.A szüleim rengeteget utaznak,mivel diplomaták,és filmrendezők.Szóval nem is meséltem a tavalyi "akciómat".Esténként persze mindig beszélünk telefonon de vagy úgy búcsúznak hogy "Sajnálom Hope de Brad Pitt megint rinyál" vagy "kicsim fáj a fejem szia!".Alig tudnak valamit az életemről,hogy min megyek keresztül.Elvesztettem az összes barátomat,rendszeresen jártam az igazgatóhoz,és senkim sem volt.Csak ő.Az a göndör az utolsó padsorban.Kivételesen kedves volt nekem,és segített.Majd eldurvult a helyzet,és mindenhova követett.Belekevert dolgokba amiket máig bánok.Kinyitottam,az ajtót és elindultam az iskola felé.Útközben egy busz rám fröcskölte a mocskos vizet,szóval vizesen értem be.Már senki sem volt a folyósókon,szerencse hogy tudom melyik teremben van az első órám.Bekopogtam,és benyitottam.A tanár nem volt sehol,csak egy csomó diák telefonnal az ölükben.Ezért hát elfoglaltam a második padsor első padját.A bőrdzsekimet a székem támlájára akasztottam.Fura volt mert mögöttem nem ült senki.Viszont ott volt ő.Göndör fürtjei a szemébe lógtak.A két zöld szeme pedig úgy szikrázott,mint egy jaguárnak aki éppen becserkézi álldozatát.Lassan előre fordultam,majd az ajtó megint kinyílt.Összekuszált haj,kettő csillogő kék szem,ugyanúgy elázott bőrdzseki.A srác leült mögém,majd rám mosolygott.Aztán visszanéztem Fürtösre.Elkomorodott az arca,és a kezeit ökölbe szorította.Rémültem fordultam vissza.Valahogy túléltem az órákat majd ebédnél mint mindig egyedül ültem le.Egy ideje már ettem amikor egy kezet éreztem a vállamon amint megsimogat.Összerezzentem és kiejtettem a villát a kezemből.
Harry leült velem szemben és egy ideig farkasszemet néztünk.Majd ő felkuncogott.
-Régen láttalak.Hogy vagy?-kérdezte sármosan.Letettem a villámat,és elindultam a kuka felé,hogy lerakjam a tálcámat.Harry utánam szaladt,és a derekamnál fogva megfordított.Mivel alig voltak az ebédlőben,Harry nyugottan puszilgatta a nyakamat.Eltoltam magamtól,és a táskámmal együtt elindultam a szekrényemhez.Kivettem a még mindig ázott kabátomat.Elindultam hazafelé,amikor is mögöttem lépteket hallottam.Megfordultam.Az a srác volt aki mögöttem ült első órában.
-Héj várj meg!-ordította.Én le lassítottam,majd bevártam.
-Ömm szia!Louis Tomlinson vagyok!-nyújtott kezet a srác.Végigmértem,majd énis kezet nyújtottam.
-Hope Smitt.Erre laksz?-kérdeztem amikor is újra elindultunk.Bólintott,nekem meg majdnem szívinfartust kaptam.Ugyanis Harry jött velem szembe.Napszemüvegje csillogott,és beletúrt tökéletesen göndör hajába.Megáltam,és hirtelen elindultam visszafelé.Louis is követte a példámat,majd odahajolt hozzám.
-Miért megyünk visszafelé?-kérdezte és a vállamnál fogva megállított.Lehajtottam a fejemet majd rá néztem.Az arca aggódó volt,és gondoskodással teli.
-Nem lehetsz velem.Ne is beszélgess velem,meg se szólíts!Kérlek kerülj el!-mondtam majd visszanéztem Harryre.Ott állt,és várta,hogy utánamenjek.Louis értetlenül nézett rám,de én csak félig sírva elindultam.És akkor még nem is sejtettem,hogy egyenesen a vesztembe sétálok.

Bevezető

A férfi elfeküdt a földön.Baseball ütőmet ledobtam mellé,és ráültem a mellkasára.Meggyújtottam egy szál cigit,és a füstöt lassan kifújtam.Majd lépteket hallottam.Elfordítottam a fejemet,és egy alak rohant felém teljes sebességgel.

-Hope!-suttogta Louis amire mellém ért.Értetlenül néztem rajta végig.Haja az izzadságtól össze vissza állt,és a homlokán is gyöngyöztek a kis cseppek.Magamhoz húztam és erősen megöleltem.

-Louis nem lehetsz itt!Egyrészt bevetésen vagyok másrészt Harry ki fog nyírni engem!-fogtam arcát a két kezem közé.Louis mélyen a szemembe nézett,a lelkemig.Olyan érzésem volt mintha figyelnének.És ez igaz is volt.Megfordultam.A sikátor végén Harry göndör fürtjei miatt nem láttam a szemeit.De szerintem még a szemeivel is meg tudtak volna ölni.Felemelte a pisztolyát és lassan közeledett felénk.

-Hope...én figyelmeztettelek...de te a buta kis agyaddal nem tudtad felfogni.Válassz.New York vagy a kis Louis drága meghal!-emelte fel a pisztolyt.Most az egyszer láttam Harryn hogy el akarja takarítani az útjából Louist.Lassan megfogtam Louis kezét és lehunytam a szememet.

-Ha nem hát nem...-hangzott a válasz,amikor is eldördült a pisztoly.